Magyarország szívében, a Duna-Tisza közén található Kiskunfélegyháza ad otthont 1995 óta minden évben megrendezésre kerülő Korona Kupának. A 40.000 lakosú város könnyen megközelíthető Európa bármely pontjáról, hiszen az M5-ös autópálya mellett terül el, Budapesttől mindössze 1 óra autóútra, a 108-as kilométerkőnél.
Az első írásos emlékek 1389-ből származnak, az akkori „Feledhaz”-at nagyrészt kunok lakták, akik a tatárjárást követően települtek a környékre. A törökök 1526-os támadását követően a terület 200 évre lakatlan pusztává változott. Félegyház a újratelepítése a XVIII. század közepén kezdődött, és 1774-re már mezővárosi ranggal büszkélkedhetett, elnyerve ezzel a jogot az évi 4 vásár megtartására. A város mai arculata a századfordulón alakult ki, a szecessziós városházával és polgári lakóházak építésével, melyeket a hangulatos Kossuth utcán sétálva tekinthetü nk meg. Kiskunfélegyháza híres szülöttei: Petőfi Sándor költő, Móra Ferenc író, Falu Tamás költő, Holló László festőművész, Szántó Piroska festő, grafikus, és napjaink „hőse” Csenki Attila humorista.
A Dél-alföldi régió jelentős repülős, modellező központja. A szépen karbantartott mezőn jól megférnek egymás mellett modellezők, sárkányosok, motoros és vitorlázó repülők. A Korona Modellező Klub jelenleg 9 F3J-s versenyzővel indul a hazai és nemzetközi versenyeken, köztük a sokszoros országos bajnok Szeri Andrással. A Korona Kupa része az országos F3J bajnokságnak, 2000 óta pedig az Európa és Világ kupa sorozatnak. Ezzel az egyik legrégebbi helyszíne a nemzetközi versenyeknek.
A hagyományokhoz híven június második hétvégéjén kerül sor a verseny megrendezésére, amely egybeesik a híres Kiskunfélegyházi vásárral, ahol nemre, korra és nemzetiségre való tekintet nélkül szeretnek együtt reggelizni vasárnap pilóták és kísérőik. Természetesen a jó sör, a magyar pálinka, Unikum, illetve a verseny alatt felszolgált gulyás, grillhúsok sem maradhatnak el a következő Korona Kupáról, csakúgy, mint a jó hangulat és a vendégszeretet. A verseny szervezését és lebonyolítását a főrendező, Alács Tibor és a Korona modellező klub lelkes és tapasztalt tagjai végzik. A 2009-es fejlesztések előnyeit a jövő ben is élvezhetik a résztvevők, 2010-től pedig már online is lehet regisztrálni.
A pilóták családtagjaikat se hagyják otthon, hiszen Kiskunfélegyháza és környéke bővelkedik programokban és látnivalókban! A városi strandfürdő, mozi, a cukrászdák, éttermek és a hangulatos utcák várják a látogatókat, illetve a közelben található Kecskemét, Bugac, Tőserdő, Ópusztaszer és a Kiskunsági Nemzeti Park.
Bízunk benne, hogy a Korona kupán még több nemzet pilótáit és sok magyar versenyzőt is köszönthetünk! Találkozzunk 2010-ben Kiskunfélegyházán!
Korona Modellező Klub
Kiskunfélegyhaza, located in the hear of Hungary between the rivers Danube and Tisza, is hosting the F3J Korona Cup each year from 1995. The city can be approached easily anywhere from Europe because it lays next to the M5 high-way, only 108 km from the Capital Budapest.
The first written memoirs derived from 1389 when mainly the Kuns lived here after the Tartar’s attack. Following the Turkish offence in 1526 the area became vacant for 200 years. The redeployment started in the middle of XVIII. Century and by the year of 1774 it became an agricultural city deserving the right to hold 4 market per annum. The town’s existing image built up at the beginning of this century including the secession town hall and civilian houses. It can be visited by walking through on the lovely main street. Kiskunfélegyháza is famous for poet Sándor Petőfi, writer Ferenc Móra, poet Tamas Falu, painter László Holló, painter Piroska Szántó and our today’s “hero” humorist Attila Csenki.
The city is an important center of air sport activity and modelling. Models, airplanes and gliders can fit next to each other on our well-maintained air filed. Korona Club currently attend national and international F3J contests with 9 pilots including many times national champion Andras Szeri. Korona Cup is part of the National Championship and from 2000 to World and EuroTour contest series. As a result of this Korona Cup is one of the oldest participant of the international F3J contests.
Traditionally the competition is organized on the second weekend of June, same time as the region market arranged. Pilots, helpers and friends take their breakfast containing local food together on the marketplace. Certainly the good beer, Hungarian Palinka, Unicum, Goulash and grill foods can not be missing along with the friendly atmosphere and hospitality.
The region is rich in programs such as swimming pool, cinema, sweet-shops, restaurants and site-seeing places like Kecskemét, Bugac Pusta, River Tisza and National Park of Kiskunság.
Korona Club welcome every national and international contesters. See you at Kiskunfélegyhaza in 2010.

